Egyesült Királyság 2013

Beszámoló jelentés az Egész életen át tartó tanulás program Leonardo da Vinci Mobilitás alprogramban megvalósuló tanulmányútról.

A szakképzés területe: Hátrányos helyzetű fiatalok szakmai integrációja

A tanulmányút helyszíne: Wales, Egyesült Királyság

Időpontja: 2013.04.13-20.

Az ECTARC és a WEXEdU Alapítvány nagyon alaposan kidolgozott szakmai program és igények alapján szervezi közösen a szakmai tanulmányutakat az elmúlt évek során a különböző összetételű szakértői csoportok számára. Az idén az 1 hetes tanulmányút résztvevői mindannyian hátrányos helyzetű és sajátos nevelési igényű fiatalok szakképzésével foglalkozó szakemberek voltak, akik az ország 6 városának (Miskolc, Kecskemét, Karcag, Pécs, Budapest, Szentendre) egy-egy szakiskoláját képviselve dolgoztak együtt a Wales-i szakemberekkel.

A résztvevők szakmai előadásokon, megbeszélésen vettek részt, ahol megismerhették a hátrányos helyzetű, tanulási és egyéb hátrányokkal (pl. autista) küszködő tanulók szűrésének és fejlesztésének módszereit, a fogyatékosok szakképzésére, integrálására történő törekvéseket a brit rendszerben. Látogatás tettek olyan iskolákba és tanműhelyekbe, ahol a sajátos nevelési igényű, illetve fogyatékkal élő fiatalok oktatása folyik, beszélgethettek az ott dolgozó tanárokkal, találkozhattak a diákokkal.

Idézet néhány résztvevő útinaplójából:

  • „Nem pusztán az iskolai tantárgyakra koncentrálnak, hanem praktikus gyakorlati ismeretek átadásával készítik fel a gyerekeket az életre. Nem az számít csak, hogy ismerje az irodalmat és a történelmet, hanem az, hogy el tudja látni magát, a háztartást, tudjon bevásárolni, alapvető ételeket készíteni. Igyekeznek kideríteni, hogy a tanuló miben jó és ezt a területet erősítik az oktatás alatt...” Erika
  • „Csoportunk külön kérésére látogatást tettünk a vándor és nomád életstílust folytatók oktatási szolgáltató központjában melynek székhelye szintén Wrexham – ben található (Wrexham Traveller Education Service). Az előadás igen nagy hatással volt csoportunkra, bár hazánkban már nincs jelen ez az életforma, de a probléma igen. A családokat tanulást segítő és szociális segítő is támogatja. Munkájuk központi részét képezi az, hogy a vándorcsaládok gyermekeit rábírják a rendszeres iskolába járásra. Ezt rendkívül kifinomult kommunikációval, közös beszélgetésekkel, az iskolai életet bemutató filmmel próbálják elérni. Azonban saját bevallásuk szerint is csak igen apró lépésekben haladnak előre…” Marika
     

Teljes beszámoló